Más Program élménybeszámoló
 
 

Rejtőző  értékeink 1. : Cinkota látnivalói
 

  Tisztelt olvasóm! Sorozatunkban olyan budapesti látnivalókkal szeretnélek megismertetni, amelyek nem, vagy kevésbé vannak a köztudatban. Ugyanakkor figyelmünkre méltóak, hiszen helyi történelmünk részei, nagy idők nagy tanúi…
 
Cinkota fővárosunk északkeleti részén található. Már az Árpád-korban lakott település, első említése 1044-ből való. Itt zajlott le a mogyoródi csata 1077-ben, Salamon és I. Béla fiai közt.
1283-tól a Nyulak szigeti apácák birtoka, és egészen a török korig jelentős település maradt.
Neves kultúrtörténeti adalék a Mátyás királyhoz köthető „nagy icce’ legendája is.
A török idők alatt elnéptelenedett helységet szlovákokkal népesítették be a 18. Század elején, majd újabb virágkora Batthyány Ilona grófnő nevéhez köthető. A kivégzett miniszterelnök lánya itt telepedett le, és jelentős adományokkal támogatta a helység fejlődését. (Pl. a mai Szerb Antal Gimnázium építése és fenntartása is az ő nevéhez köthető.) Cinkota 1933-ban vált önálló községgé, majd 1949-től,  Nagy-Budapest megalakítása óta a XVI. Kerület része.

  Ha a HÉV felől érkezünk, és elindulunk Gazdaság utcán (az elnevezés az egykor itt folyt mezőgazdasági tevékenységre utal), akkor azonnal szemünkbe tűnik az evangélikus templom tornya.
Az épület Cinkota legrégibb műemléke, első említése 1074-ből való. A korai Árpád-korban épült templomok egy kis dombon álltak, körülöttük temető terült el. (Erre a tényre emléktábla utal).

A tatárjárás alatt elpusztult épület a XIV. Században, gótikus stílusban épült újjá. Ebből az időből származik templomunk tornya és főhajója. A török időkben ismét pusztasággá vált helységbe a 18. század elején szlovákokat telepítettek be. A középkori maradványokat felhasználva a templomot Jung József pesti építőmester alakította át barokk stílusban. Ettől kezdve az evangélikus hit szolgálatában áll az épület. A középkori részletek a templom műemléki helyreállítása során kerültek elő az 1970-es években. (Ma tehát jól láthatóan elkülönülnek a feltárt középkori és a később épült részek).

Cinkota másik látnivalója a Szlovák tájház, amely a Batthyány Ilona nevét viselő (egykori) főutcában található. A múltat, a betelepített szlovákság mindennapi életét és kultúráját a kiállítás, a ma is élő hagyományokat pedig a Hagyományőrző Egyesület mutatja be. Ugyancsak ebben az utcában található a szintén barokk stílusban épült katolikus templom, és a már említett Szerb Antal Gimnázium épülete is.

Közeli természeti látnivaló a Naplás tó, amely a Szilas patak felduzzasztásával jött létre. Budapest legnagyobb mesterséges tavát körbe vevő kiserdőben pihenőpark, a tó körül pedig tanösvény található, amely különböző állomásokon keresztül bemutatja a környék élővilágát.
  Tisztelt olvasóm! Remélem, hogy sikerült felkelteni az érdeklődést, hogy felfedezd rejtőző értékeinket. A következő részben Nagytétény látnivalói között barangolunk.

Zoli