Más Program élménybeszámoló
 

Rejtőző értékeink 3.: Vízivárosi különlegességek

Tisztelt olvasóm! Sorozatunkban olyan budapesti látnivalókkal szeretnélek megismertetni, amelyek nem, vagy kevésbé vannak a köztudatban. Ugyanakkor figyelmünkre méltóak, hiszen helyi történelmünk részei, nagy idők nagy tanúi…
  A Víziváros a budai Vár alatt helyezkedik el, főbb látnivalói az I. Kerületben találhatóak.
A városrész már az őskorban lakott volt, a római korban pedig erre vezetett az észak-déli főútvonal. (A mai Fő utca szinte teljes egészében az egykori római út vonalát követi.)
A középkorban a Szent Péter mártírról elnevezett városrész alakult itt ki, sűrű beépítettséggel és jelentős lakosságszámmal. De mivel Buda várát a történelem folyamán többször is megostromolták, nem sok látnivaló maradt épen az évszázadok során. Ehhez még hozzájárult a Duna rendszeres áradása is. Mivel a térség eléggé mélyen feküdt, a természeti csapások azt is elpusztították, amit az esetleges ostromok megkíméltek volna. Mégis rejtett értékeket fedezhetünk fel, ha kellő odafigyeléssel járjuk be a területet…

A Víziváros központja a Batthyány tér, melyet gyönyörű középületek határolnak: a barokk stílusú Szent Anna templom és az Erzsébet apácák temploma. Itt található a Buda egyetlen vásárcsarnoka (a századfordulóra épített hatból), valamint a téren áll a névadó Batthyány Lajos és Kölcsey Ferenc szobra is.

Különlegesség a tér észak-keleti szélén álló egykori Fehér Kereszt fogadó, Budapest egyetlenként fennmaradt rokokó stílusú, ilyen jellegű építménye jelenleg lakóház. Mivel a területet a gyakori áradások ellen az 1880-as években feltöltötték, a mintegy száz évvel korábban épült egyemeletes épület, akárcsak a templomok, most mintegy két méter mélységben állnak.
Dél felé folytatva utunkat a következő különlegesség a Szilágyi Dezső téren álló református templom.

Budapest legnagyobb téglából épült templomát Pecz Samu műegyetemi tanár, a Nagycsarnok megálmodója építtette. Az épület sarkán díszkút emelkedik, amelyen a tervezőt középkori építőmesterként ábrázolják.
A kissé délebbre elterülő parkosított Corvin téren több műemlék található: egy díszkút, egy 30ezer éves emberi lábnyom másolata, valamint egy itt feltárt római kori sírkő láthatóak.

Különlegesség a négy barokk stílusú lakóház, amely a Duna felőli oldalon emelkedik. Mivel igen kevés 18. Századi lakóház áll a fővárosban, ezért egyedülálló ez a térelrendezés. (Természetesen ezek az épületek is a már említett feltöltődés miatt a mai térszint alatt állnak.)
A teret északról a Budai Vigadó historizáló palotája, délről pedig az 1854-ben romantikus stílusú homlokzattal átépített barokk kapucinus templom zárja le. Az 1970-es években elvégzett műemléki helyreállítás során került elő az épület déli falából Budapest egyetlen fennmaradt dzsámimaradványa.

Kívülről egy helyreállított szamárhátíves ablak, valamint belülről az ablak melletti egykori imafülke is megtekinthető.
Továbbhaladva dél felé újabb különlegességgel találkozhatunk:

A mélyített utcaszintről megközelíthető, barokk stílusban emelt zárterkélyes ház jó példa a városrész gazdagságára.
Fölötte létesült szintén a 18. században a Két Törökhöz címzett italmérés. A 2013-ban elvégzett műemléki helyreállítás során innen került elő egy középkori lakóépület déli fala és egyik pinceablaka.

Egy másik, szintén középkori épületrom egy modern irodaház belső udvarán áll. A épület emeleti falmaradványai körbejárhatóak, a földszinti rész viszont a mai utcaszintnél sokkal mélyebben helyezkedik el.
 Kedves olvasóm! Remélem, hogy ismét sikerült közelebb kerülni újabb, rejtőző értékeinkhez.
A következő részben a középkori pesti városfalat szeretném bemutatni.
                                                                                                                                                                                                                                             Zoli